Átfogó állatvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció

Átfogó állatvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció

A DK elkészítette állatvédelmi törvényjavaslat-csomagját, amivel hét törvényt is módosítana a párt - közölte Arató Gergely elnökségi tag.

A Demokratikus Koalíció elkészítette állatvédelmi törvényjavaslat-csomagját, amivel hét törvényt is módosítana a párt - közölték.

Az állatvédelem ügye mindannyiunk közös ügye, aminek felette kell állnia pártokon, hovatartozáson, hiszen ez pusztán emberség kérdése, hogy hogyan fordulunk a nálunk gyengébbek és kiszolgáltatottabbak felé.

Mint írták, több párt korábbi javaslatait felhasználva állították össze a javaslatcsomagot, amely:

  • biztosítaná az állatvédőrség felállítását,
  • szigorítaná az állatkínzás, orvvadászat, orvhalászat büntetését
  • és az állattartástól való eltiltást.
  • Az állatok érdekében szabályoznák a pirotechnikai eszközök használatát, és a veszélyes állatok tartásának körülményeit is.

Szigorúbb büntetést az állatkínzóknak!

Szigorúbb büntetést az állatkínzóknak! Több párt korábbi javaslatait felhasználva előkészítettük az állatvédelmi javaslatcsomagunkat, amit ősszel nyújtunk be az Országgyűlésnek. Kövesd élőben és oszd meg Arató Gergely online sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Wednesday, August 5, 2020

A Demokratikus Koalíció közölte: annak érdekében pedig, hogy ez a módosítás minél átfogóbb és hatékonyabb legyen, elküldjük több állatvédő szervezeteknek is egyeztetésre, ezt követően nyújtjuk be ősszel az Országgyűlésnek.

Mi, európai magyarok ugyanis kiemelten fontosnak tartjuk, hogy hazánkban visszaszorítsuk az állatkínzást - közölte Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.

  • 2020.09.18

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

  • 2020.09.18

Újabb kutatási eredmény mondta ki: összefogással verhető a Fidesz '22-ben!

Az ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért: mindenhol csak egy jelöltnek kell elindulnia a Fidesz ellen - derül ki a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research közösen készített elemzéséből.