Lebontják a Körös Hotelt

Lebontják a Körös Hotelt

Az évek óta elhanyagolt épületet az állam venné meg és romboltatná le.

Békéscsaba közepén áll a Körös Hotel, amely régen a város kedvenc szállodája volt. Rengeteg lakodalmat szerveztek aulájában, kedvelt találkozóhely volt. Néhány éve azonban bezárt, és szépen lassan a város szégyenfoltja lett.

Hiába küzdöttek a csabaiak, hogy valamit tegyenek az épülettel, az állam hátat fordított a hotelnek. Leégett, hajléktalanok költöztek bele, omladozó falai menthetetlenek. Az kormány csak most venné meg, miután tökéletesen használhatatlanná vált.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott a szálloda parkolójában, itt beszélt az épület sorsáról. Elmondta, az előterjesztés elkészült, a kormány szeptemberben dönthet a volt Körös Hotel ügyében.

Miért kellett a Fidesznek eddig várni? Rengeteg idejük volt a megmentésére, de mégis elhanyagolták. Már csak egy dolgot lehet tenni. Lebontják.

Herczeg persze nem mondta, hogy ezt is elbaltázták. A Körös Hotel két részből áll, az egyik maga a szálló, a másik pedig a babaáruházként működött. Külön tulajdonosuk van, az állam pedig egyedül a hotel tulajdonosával tudott megegyezni. A másik fél tulajdonosának olyan nevetséges összeget akartak adni, hogy rögtön visszautasította.
Emiatt csak a szállodát tervezik lebontani. Bár ez több a semminél, a kormány megint félmunkát végez, és ennek mi fogjuk meginni a levét.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

A csabai MSZP a rászoruló családoknak segít

A koronavírus második hulláma egyre több család életét fogja megnehezíteni, ezért az MSZP békéscsabai szervezete igyekszik minél többet segíteni.

  • 2020.09.15

Újraalakult a csabai Jobbik, céljuk a városi összefogás

Célkitűzéseit ismertette a Jobbik újjáalakult békéscsabai alapszervezete.

  • 2020.09.11

Békéscsabáról egyre többen költöznek el, de biztos nem a NER lopásai miatt, ugye?

Szarvas Péter érdemei végtelenek, ha a város tönkretételéről és a lakók meglopásáról van szó.