Herczeg Tamás ismét elárulta Békéscsabát

Herczeg Tamás ismét elárulta Békéscsabát

A Fidesz-KDNP csürhéje megint bebizonyította, hogy köpnek az emberekre. Helyi csicskásuk, Herczeg is benne volt az új költségvetés megszavazásában, ami tönkre fogja tenni az önkormányzatokat.

A magyar demokrácia fekete színeket öltött múlt pénteken. Bár az ellenzék képviselői mindent megtettek, a Fidesz csicskái Orbánnal nem mertek szembe menni.

Az Orbán-csomag, vagyis az új költségvetés nagy nyomást fog gyakorolni Békéscsabára. A vámpírkormány majdnem minden bevételüket lenyúlja, cserébe pedig nem jár semmi.

A Fidesz még több pénzt fog a csicskák zsebébe önteni. Jön a mértéktelen Fidesz-mutyizás, sorra nőnek majd ki a földből a NER-hotelek. Mészáros és a többi csicska jól meg fog hízni az állami pénzeken.

A Fidesz-csürhe erre hazsnálja a demokráciát. Annyira elvakítja őket a kapzsiság és a hatalomvágy, hogy bárkire rátaposnak egy-két extra forintért. Ezt pedig egy világjárvány alatt volt képük megtenni, miközben a világ összes kormánya a nép segítségére siet. Egyedül a Fidesz ennyire nyílt a csicskaságukról.

Egy Fideszes képviselőnek sem volt annyi becsülete, hogy kiálljon az igazságért. Egy sem állt ki a szavazóiért.

Szerencse, hogy a szavazás nyílt, tudjuk kik a bűnösök. Az ellenzék minden képviselője nemmel szavazott, míg a Fidesz-KDNP csicskaserege Orbánnak nyalt be. Így tett Heczeg Tamás is, akit Békéscsaba polgárai azzal bíztak meg, hogy az érdekeiket képviselje a Parlamentben. Ehelyett ő elfogadta a kenőpénzt és beállt a tolvajok közé. És ez nem az első alkalom. Sokadjára árulta már el bizalmunkat.

Herczeg, hűen önmagához, elárulta Békéscsabát. Erre emlékezni fogunk, amikor 2022-ben a szavazólapon látjuk a nevét.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.08

Itt a második hullám, Herczeg Tamás mégsem tesz semmit a csabaiak védelmében

Míg máshol a képviselők megállás nélkül a közbiztonságon és a közegészségen dolgoznak, Herczeg csak felveszi  a fizetését, és ölbe tett kézzel lustálkodik.

  • 2020.08.18

Kedves szó helyett gumibot: máris akadozik a csabai iskolaőr-képzés

Sokan jelentkeztek, most sokan ki is buktak. Az iskolaőr-program alig indult el, máris komoly hiányosságok látszanak.

  • 2020.08.07

3 milliárdos támogatás a munkahelyeknek, nuku segítség a dolgozóknak

A Fidesz nagyon kapkod, hogy újraindítsa a gazdaságot Békéscsabán is. Orbán viszont csak a mutyiknak kedvez, nekünk nem jár semmi.